Gratulálok a döntésedhez, hamarosan megérkezik a megadott email fiókba a kért e-book.
Addig is van itt neked még valami:

Alapozd meg az ügyfélszerzésed
jó minőségű érdeklődők megszerzésével!

Videós tréning, ami neked is segít meghatározni egy sikeres pozicionálást.

Nemrég indultál a szolgáltatásoddal, vagy tervezed az indulást?

Meg kell szerezned az első ügyfeleket, amihez el kell kezdened kommunikálni az érdeklődőid felé. Sok fog azon múlni, milyen alapokon nyugszik ez a kommunikáció.

Már tudod, hogy az online ügyfélszerzés nem lesz megkerülhető?

Neked is lehetőséged van arra, hogy ismeretlenekből olyan ügyfeleket szerezz, akikkel jó együtt dolgozni, és mindkét fél elégedett ezzel az együttműködéssel.

Nem tudod még pontosan, hogy kiket kellene megcéloznod?

Az érdeklődők megszerzésének az alapja, hogy tudod kinek kínálod a szolgáltatásod, mert így lehetőséged van arra is, hogy a célközönség problémáiból indulj ki.

Gondban vagy az ajánlataid kialakításával és azok bemutatásával?

Minél konkrétabban tudod megfogalmazni a megcélzott közönség problémáit, annál könnyebben tudsz majd ajánlatokat is kialakítani, és bemutatni azokat.

Nem határoztál még meg egy konkrét irányt a marketingednek?

Nem szükséges, hogy a saját marketingeseddé képezd magad, de a marketinged alapjait neked kell lefektetned azért, hogy hitelesen jelenj meg online.

Szeretnéd, hogy az online ügyfélszerzésed biztos alapokra épüljön?

Idővel rá fogsz jönni, hogy nem az juttat el a sikerekhez, hogy az online marketing eszközök között csapongsz, az a fontos, hogy ezek egy irányba mutassanak.

Hogyan segíthet neked ez a videós tréning ebben a helyzetben?

3lepes Érdeklődőszerzés videós kurzus 1_1
trening Érdeklődőszerzés videós kurzus 1_1

Mit érdemes még tudni róla?

Neked való ez a videós minitréning,

Van ami igaz rád?

Bónuszként 30 perces ingyenes online konzultáció

Gyakorlatias útmutató

Megismered az elveket, majd útmutatást adok arra, hogyan tudod a saját bizniszedre alkalmazni azokat.

30 napos garancia

Ha nem találtad hasznosnak az anyagot és szeretnéd visszakapni az árát, csak kérned kell.

Ajándék konzultáció

30 perces online konzultáció ajándékba. A videóban megtalálod az időpontfoglalás linkjét.

Mennyibe kerül a tréning?

Érdeklődőszerzés Videós Minikurzus

Értéke: 7900 Ft

Ajándék 30 perces online konzultáció

Értéke: 5000 Ft

(30 napos pénzvisszafizetési garancia.)

Kuponkód: ERD2K23

12.900 Ft

helyett

4.990 Ft

Hogyan működik a megrendelés?

Kattints a megrendelés gombra

A pénztár oldalra kerülsz, kosaradban a Érdeklődőszerzés Videós Minikurzussal.

Használd a kuponkódot a kedvezményhez: ERD2K23

Bankkártyával tudod kifizetni a kedvezményes árat

Az oldalon nem tárolok bankkártya adatokat, a Paylike biztonságos felületén tudod kifizetni a kurzust.

Automatikusan hozzáférést kapsz az anyaghoz

Fizetés után automatizált e-mailben megkapod a minikurzus eléréséhez szükséges információkat.

Egy online konzultáción tisztázzuk a kérdéseidet

A minikurzus feldolgozása után lehetőséged van arra, hogy egy ingyenes online konzultáción tervet készítsünk az online ügyfélszerzésedre.

48 órás ajánlat, de ha nem kérted a leveleimet az imént, akkor nem tudlak rá emlékeztetni sem.

Gyakran ismételt kérdések

Kattints a megrendelés gombra, majd a pénztár oldalon add meg a számlázáshoz szükséges adatokat. A megrendelés leadásakor egy fiókot is regisztrálnod kell majd az oldalon. Ehhez jelszó megadása szükséges, a felhasználói neved automatikusan elkészül. Bankkártyával tudod kifizetni a rendelésed, ami a Paylike rendszerén keresztül történik. Az oldal nem tárol bankkártya adatokat.

Igen, mindent megteszek azért, hogy az oldallal történő minden kommunikáció biztonságos legyen. A fizetés a Paylike biztonságos rendszerén keresztül történik, az oldal nem tárol bankkártya adatokat.

A vásárlás leadásakor fiók készül számodra. Ehhez egy jelszó megadása lesz szükséges, a felhasználói neved automatikusan készül el. A rendelés visszaigazolásakor a felhasználói fiókoddal kapcsolatban külön e-mailt fogsz kapni a megadott e-mail címedre. Ebben megtalálod a felhasználói nevedet.

Külön e-mailben fogod megkapni a videót tartalmazó oldal linkjét. A tartalom megtekintéséhez be kell majd jelentkezned az oldalon.

A felhasználói fiókod és a megvásárolt tartalomhoz a hozzáférésed a vásárlás után azonnal elkészül.

Az megvásárolt tartalom időkorlát nélkül megtekinthető.

Nem, a videó megtekintése kizárólag az oldalon tekinthető meg.

Neked való ez a tréning, ha:

Nem neked való ez a tréning, ha:

Fő célom szolgáltatóként más szolgáltató vállalkozásoknak segíteni abban, hogy online megjelenésük eredményeket hozzon számukra az ügyfélszerzésben. Rólam mondták:

“Volosinovszki Szabolccsal  a weboldalam készítése során kezdtünk el együtt dolgozni. Több lehetséges szolgáltatót is megnéztem, de a szakmailag alapos bemutatkozó anyaga és a gyors válaszai már a közös munka megkezdése előtt jelezték számomra, hogy jó választás lesz vele együttműködni.

A megfelelő ár-érték arány mellett nekem fontos volt, hogy ne csak egy honlapot készítsünk, hanem gondoljuk végig a vállalkozás teljes marketing folyamatát és a jövőbeli lehetőségeket is.

Egy honlap elkészítése időt, energiát és elköteleződést követel a megbízótól is. Szabolcs részletekre is figyelő szaktudása garanciát jelentett arra, hogy hatékonyan tudjunk együtt dolgozni a tervezésben és a megvalósításban is.”

Nagy István
playmakerconsulting.hu

weboldalkészítés

Nincs időd most ezt az anyagot feldolgozni?

A hozzáférésed megmarad, így akár hónapokkal később is visszatérhetsz az anyagra, ha az élethelyzeted miatt ez most nem aktuális. A bónusszal is élhetsz később, így veszíteni nem fogsz vele, ha most vásárolod meg még kedvezményes áron.

Nincs időd/kedved a marketingessé képezni magad?

Nem is kell, hogy a saját marketingeseddé válj, sok mindent kiszervezhetsz. Viszont a stratégiád a te kezedben kell maradjon, ha az irányítást meg akarod tartani. Ehhez első lépésként az alapokat kell rendbe tenned, és ez a tréning ebben segít neked.

Nincs most időd/pénzed az online marketingbe fektetni?

Ezt a tudást később is alkalmazni fogod tudni, és amikor eljön az idő, egy valóban stabil pontról tudsz majd indulni. Igazán hálás leszel majd magadnak azért, hogy ezt a lehetőséget nem hagytad ki, és még azelőtt tetted rendbe az alapokat, hogy elindultál volna egy zsákutca felé.